Warmly welcome to Cologne!

2011.05.09. 13:14

Akkor hát lássuk: az elmúlt napokat kellene rendezetten egységbe foglalni, hogy még Orbán Viktor is megértse. Utazás, érkezés, első sokkhatások, beköltözés, környezet, többiek, légkör, jövő. Vágjunk is bele.

Utazás

Hát igen… Keletiből Münchenbe Railjettel. 7 óra kellemes légkörben, üléshez tartozó 230V-tal, utastéri monitorokkal, szóval jó volt. Münchenben várakozni már kevésbé. A DB utasainak(nekem is) biztosítanak első osztályú várótermet, de csak este 8ig. Nem is értem. Mintha a fontos emberek nem utaznának este… :) Szóval váróterem keleti arcokkal, akik a földön, az ülés alatt-mögött aludtak, horkoltak, summa summarum hamar leléptem onnan. Egyébként ez azóta az egyetlen rossz külsőség. Szóval hajnal 3:17-kor indult a vonat Kölnbe, IC Express, amiről annyit kell tudni, hogy 300 km/h óra körül közlekedik.

Szóval reggel 8-ra már Kölnbe is voltam, egy kevésbé kedves taxisofőr pedig elszállított a Sportpark am Müngersdorf 6. szám alá. A taxira az 50 kg csomag miatt volt szükség. Na meg vastag vagyok, azért is (mármint anyagilag).

Érkezés

Be in time! - szerepelt a levélben. Ennek megfelelően 9.00-kor ott vártam a csarnok előtt, ahol a találka szerveződött. Egy tornateremben találkoztunk, ahol nagyon rövid bemutatkozás után hozzá is kezdtünk az ismerkedési játékokhoz. Ügyességi feladatok, csapatépítő játékokra kell gondolni. Nagyon jó volt, csak kár hogy még mindig rajtam volt a rohadás, ami kicsit visszavetett. 11-kor beiratkoztam, kb. 10 perc alatt, megkaptam a félévre szóló bérletemet, melynek köszönhetően Nordrhein-Westfalen tartományon belül ingyen utazhatok. Rövid előadás az egyetemről, tantárgyakról, majd közös ebéd az egyetem menzáján. Rövid kitérő: 2,5 Euróért komplett kaját ehetsz salátával, főétellel és desszerttel. A leves egyébként 40 cent. 5-6 féle étel közül lehet választani, általában pulyka, csirke, sertés, hal, tészta és valami különleges dolog. 4 féle köret: rizs, krokett, hasáb, és kimért sali. Ezen kívül van egy külön salátás pult, ahol 12 féle alapanyagból rakhatod össze a saját ízlésednek megfelelőt. Egy szó mint száz: olcsón lehet jól és egészségesen kajálni. Délután körbevezettek az egyetemen, majd a koordinátorok meghívtak egy sörre az egyetemi klubba. Mivel több mint 30 órája voltam talpon, ezért a sör és a gyógyszer kombónak köszönhetően ez volt a nap utolsó értékelhető momentuma.

Első sokkhatások

Most először és utoljára teszem meg, ugyanis szeretem a hazámat, és nem szeretnék folyamatosan károgni, hogy milyen más, meg blablabla, álljon itt egy csokorban minden:

  • Hihetetlen, hogy itt minden működik(vonat 3 perccel hamarabb (sic!) ér be, tisztaság a városban, minden villamos megállójában az összes csatlakozási lehetőség érkezési idővel fényújságban, a villamoson büntetnek ha szemetelsz, mindenki segítőkészen útba igazít;
  • Körülbelül 10-szer mondta el minden tanárunk, hogy Warmly welcome to Cologne! Ők azért vannak, hogy segítsenek, bármi kérdés, mindent igyekszenek megoldani. 2 napig minden időnket beosztották, érdekes programokat szerveztek, 3 koncertjegyet adtak, egy jégkorong és egy foci belépőt, és érezzük jól magunkat. Köszi.
  • Az egyetemen tisztaság és rend van. Körülbelül 5400 diák tanul itt, ennek ellenére minden tip-top. Több, mint 60 előadó van a campus területén, mindegyik egyszintes konténer épület, 35 ember kényelmesen elfér, könnyebb kifűteni :), satöbbi. Nagy ötlet. Természetesen vannak nagy termek is, de ez tetszett.
  • Minden tanárnak emailt kellett írnunk, hogy felvehetjük-e a tantárgyát (erre azért van szükség van, mert a legtöbb kurzus betelik, de nekünk biztosítanak extra helyeket, csak jeleznünk kell). Két napon belül az összes tanár válaszolt az egyetemi e-mail címére küldött levélre. Lehet, hogy ez csak nekem új, de a TF-en ez nem volt megszokott.
  • Ajándékcsomagot kaptunk, amiben természetesen rendkívül sok felesleges vacak prospektust lehet megtalálni, de kaptunk ingyen egyetemi zoknit, energiaitalt, várostérképet, und so weiter.
  • A Tartományvezető, valami polgármester szerűség fogadást szervezett az összes kölni Erasmusos diáknak. 1 órás előadások a városról, mentorok bemutatkozása, akikkel a kaja-pia részen lehet spanolni, munkát keresni, szóval tök hasznos volt. És csak nem akart elfogyni az a három hordó sör. Pedig én mindent megtettem. :)

Még lehetne folytatni, de elsőre ez is sok. Majd azért finom utalásokat fogok tenni a későbbiekben is, de nem bántásnak szeretném szánni.

Beköltözés

A koli azért hagy némi kivetnivalót maga után. A szoba kicsi, emeletes ágy 2 beépített szekrény, két asztal, két polc a falon, két éjjeliszekrény, egy hűtő. Das ist alles. Hiányzik egy csap, meg jó lenne, ha itt lenne zuhanyzó, nem a folyosó végén. De azért nem olyan rossz. Konyha egy emelettel feljebb, ami azt jelenti, ha a szobában eszünk, akkor fel kell menni elmosogatni. :( Az előbb említett rész egyébként jól felszerelt, 3 főzőlap, modern villanytűzhely, ebédlő. Az internetről: jelenleg is 1,6 MB/s-mal töltök le torrentet. :) Ez pozitívum. Azonban 2 nap volt, mire sikerült beállítani a helpdeskeseknek, akik egyébként a campus másik végén vannak. Egy programot kellett feltelepíteni, amihez jelszót és kódot generáltak, és minden egyes alkalommal fel kell jelentkezni a WLAN hálózatra. Szóval csütörtök reggelre azért már sikerült elintézni, azóta minden rendben. Ganz in der Nähe van azért pár szupermarket, ahol lehet olcsón vásárolni, ergo olcsóbban, mint otthon. Nekem a sör a mérce, abból szoktam lemérni, hogy az adott ország milyen árszínvonalat képvisel. Nos, bátran állíthatom, a sörök többsége olcsóbb, mint nálunk, a kedvencem, a híres Paulaner is csak 0,9 Euró, úgyhogy jó lesz minden. :)

Környezet

Amíg megérkezik a fotóapparáthoz a kártyaolvasó, szeretném röviden illusztrálni, hova is kerültem. Kb. 2 hét múlva majd a képek fognak helyettem beszélni. Gyönyörű, csendes, magával ragadó. Röviden így lehet körülírni. Akik ki fognak jönni hozzám (tényleg érdemes, csodálatos), láthatják majd meg igazán, miről is próbálok meg ömlengeni. :) Elvileg az egyetem kint van a pék halál nedves vérveretes bagolycsipás hónaljmankós fülében, de én mindennek rendkívül örülök. Tiszta levegő, hatalmas zöld terület, parkok, tavak, egyszóval lesz időm közel kerülni a természethez.

Nos elég gagyi a minőség, de a pirossal bekarikázott az az egyetem egy része, és ez itt a kert. :) Szóval ha bárki szeretne nagyon aktívan kikapcsolódni, várom szeretettel, szállás és olcsó repjegy van, és a pogramok is elég jók.

Többiek

A teljesség igénye nélkül: marokkói, iráni, spanyol, brazil, japán, kínai, koreai, bolgár, litván, ausztrál, kanadai és orosz ifjoncokkal fogjuk eltölteni a félévet. Mindenki nagyon jó arc, de a spanyolok a legjobb fejek. Mondjuk 3-4 embert leszámítva mindenki fiatalabb tőlem 2-3 évvel, és az ifjonti lelkesedés még minden este partiba szólítja őket, de majd megkomolyodnak. :) A viccet félretéve, ha minden este velük tartanék, körülbelül 2 hónap alatt felélném az ösztöndíjamat, amit persze nagyon okosan szeptember végén egy összegben elutaltak. Gott sei Dank! Szóval elég jó a hangulat, de azért hétfőtől kevesebb szabadideje lesz mindenkinek, elkezdődik ugyanis az oktatás.

Jövő

És már a végére is értünk az első, ámde nagyon hosszú bejegyzésnek. Tizenhárom tantárgyat vettem fel, a szerda light-os lesz, a többi azért erőpróba. Vegyesen vettem fel angol és német tantárgyakat is, utóbbival az első hónapban biztos sok gondom lesz :). Lássuk is, mik lesznek terítéken:

  • Psychologische Perspektive
  • Fussball (ez persze edzés)
  • Finanzierung (Sportfinanszírozás)
  • Sportwerbung (Sportreklámok)
  • Sport Sponsoring
  • Veranstaltunsmanagement (Eseménymenedzsment)
  • Mediensystems-organisation
  • Präsentation von sport in Medien (A sport megjelenése a médiában)
  • German Sport Culture
  • Workshop for writing Essays and Making Oral Presentations
  • Cycling (ez persze edzés)
  • Facility Management
  • Sport Event Management
  • 2 tömbösített tantárgy : Sport and International Relations, Sport in Divided Societies (2x1-2 alkalom)

Nos, akárki meglássa, lesz itt dolgom bőven. De mondjuk ezért is jöttem ide. Ma, szombat este túl vagyunk egy 3 órás focin, ott a nagy zöld platzon, egy kellemes Paulaner elfogyasztásán, készülődve a lefekvéshez. Csak most már lassan nem kellene betegnek lennem. Akkor pedig teljes erőbedobással belevethetjük magunkat a hétfőn kezdődő félévbe. A további bejegyzések rövidebbek lesznek, 2-3 napi rendszerességgel rövid helyzetjelentések, érzések, sztorik.

Szívesen látlak majd akkor is.

Bis dann,
Peti

A bejegyzés trackback címe:

https://kolniwasser.blog.hu/api/trackback/id/tr202889713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása