Szóval ahogy ígértem, folytatom a tegnap elkezdett beszámolót, melyben szó lesz sokmindenről.

Azért nem írtam, mert nem volt kedvem mert nagyon elfoglalt vagyok az utóbbi napokban, hetekben. De a gyászmenetet hagyjuk a végére. Szóval ott tartottunk, hogy a mostani félévem elég rugalmasra sikeredett, inkább dolgozom, mint egyetemre járok, olyan kevés tantárgyat vettem fel, hogy heti 3 munka is belefér. Illetve bele kell, hogy férjen, hiszen ez már nem az a tündérmese, ami az előző félévben volt, ösztöndíj volt, ösztöndíj nincs. Egyik feltétele annak, hogy itt maradhassak, hogy találjak magamnak valami állást, amivel sikerül előteremteni az ittlétemhez szükséges pénzmagot. Így most az egyetem egy kicsit háttérbe szorult, egy héten összesen 5 órám van, a többi tantárgy mind tömbösített lesz, ami azért elég sok hétvégét le fog foglalni, de még mindig jobb, mint ha egész féléves lenne. Azért mostanra kialakult egy elég jó ritmusa a napjaimnak, csak ne kellene annyi beadandót írnom. Másik feltétele, hogy itt maradhassak, az volt, hogy aktívnak kell lennem a TF-en is. Ez azt jelenti, hogy a tantárgyaimat teljesíteni kell otthon. Mivel nem tudok részt venni az órákon, ezért a tanárok nagyon emberségesen kitalálták, hogy írjak nekik beadandókat. Jó is az, csak amikor olyan tantárgyak vannak, hogy üzleti teljesítménymérés, meg hasonlók, és úgy kell megcsinálnom, hogy életemben egy előadást sem hallottam róla, az azért megnyom egy kicsit idegileg. Szóval nem éppen a legjobb passzban vagyok most, a tanáraim többsége viszont biztos csuklott az elmúlt napokban. :)

Mesélek is inkább arról, milyen volt otthon. Jó. A hoki-vb és a húsvét miatt mentem haza, de azért jó volt egy kicsit partyzni, találkozni a cimborákkal, és jó volt 1400 km-t vezetni ezt az autót:

 

Csodás cseh csatahajó, nem? 170 lóerő, GPS, automata váltó, a szartól a repülőig minden volt benne, szóval már megérte hazajönni. A Nemzetközi Jégkorongszövetség főtitkára alá lett odatéve a kocsi, őt kellett pesztrálnom a héten, ami valljuk be ezzel a verdával nem volt nehéz. Lassan lejár a gyorshajtási csekkek kiküldésének határideje, eddig megúsztam mindet. Maradjunk annyiban, hogy dinamikus volt az autó, így nem volt nehéz átlépni a sebességhatárt, legyen is az bármekkora...
Örömömet az tette volna teljessé, ha a fiúk feljutottak volna, ezt azonban a galád digók megakadályozták (tegyük hozzá, jobbak voltak). Húsvétvasárnapi ebédre haza is értem, és mivel kedden repültem vissza, ezért hétfőn kora délután már el is tűntem. Meglocsoltam akit elértem, és életemben először elmaradt a sonkamérgezés is. Az előző években annyi döglött húst vettem mindig magamhoz az ünnepek során, hogy már ha a nyers húsra ráleheltem, az egyből füstölt lett. Most ez elmaradt, kicsit hiányérzetem is volt. :)

Végül a hétvégi lazításokról: mint azt már említettem, az összes idei erasmusos angol anyanyelvű, angol szokásokkal, szóval a legtöbb hétvége a bebaszcsizás mellett a barbeque-ról szól nekik. Két héttel ezelőtt voltunk Bonnban, a Rajna partján bbq-t csináltunk, és vártuk az esti tűzijáték fesztivált. Gyönyörű időnk volt, a fesztivál pedig frenetikus volt, szavakkal nehéz is elmondani, úgyhogy jöjjenek a képek:


Remélem átjön a képekből az, hogy jól éreztük magunkat. Ha nem, akkor mondom: jól éreztük magunkat. Az ezt követő napon pedig Maastrichtba szerettünk volna menni, de a kedves DB felújítási munkálatai miatt néhány vonatot töröltek a hétvégére, hát persze, hogy a miénket. Ezért úgy döntöttünk, hogy Wuppertal-t nézzük meg, ami viszont sokkal kisebb, viszont mocskosabb. De legalább volt ilyen cucc a városban:

Szóval jól érzem magam továbbra is, csak nagyon sok a teendő, ami a fejemre nőtt már, ez perszer köszönhető annak is, hogy szeretek mindent az utolsó pillanatra hagyni, de akkor is. Nem kéne ennek így lenni. Kéne egy restart... :)

(Most hogy már csak egy héttel vagyok lemaradva, nem kihívás a következő poszt, szóval lehet várok vele 3 hetet...)

Nemsokára újra jelentkezek, addig is élvezze mindenki a vény nélküli maceszgombócok világnapját! :)

Peti

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kolniwasser.blog.hu/api/trackback/id/tr332915566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Disznóvágási Feri · http://apalyaszelen.blog.hu 2011.05.19. 11:02:30

Hogy mered a vb után felvenni a digó mezt? :)

Fásy Mulató · http://apalyaszelen.blog.hu 2011.05.19. 12:12:54

Jajj Ferikém, ez egy másik sportág, rájuk nem kell haragudni! :)
süti beállítások módosítása